Mr. M. cronenbergi átalakuláson ment keresztül, amint teste identikus sebe a fémkapcsokkal érintkezett. A seb akkora volt, mint egy szélvédőről lepattanó üvegszilánk karcolta karambolos sérülés. Mr. M. elképzelte, ahogy a hídról emlékezete felnagyított képeket készít az autópálya részleteiről, és gondolatban százszor lejátszotta a hús és a fém összefonódásának monumentális zenei pillanatait. De sérülése, melyet az orvosok ejtettek, hogy gyulladt féregnyúlványához jussanak, csak paródiája volt mindennek, jóllehet a fájdalom elviselhetetlensége a legerősebb képzeletet is felülmúlta. Napokig csak saját testének részleteit látta ötszörös nagyításban, rosszul megvilágítva, és a fájdalom, mintha a testéhez nőtt lüktető medúza lenne, fehéren ragaszkodott alhasa jobb oldalához. Sejtelmes atmoszférájú szimfónikusokat álmodott az orvosi műszerek eltorzított, felerősített karistolásával, de ehelyett csak a nővérhívó hiábavaló csipogása törte meg a folyosó linóleumillatú moraját, és az ágy mellett szipogó két óriási szemgolyó, a lány...
